Advent...


Della Mária: Várakozás
Gyertyát gyújt Advent
fenyőágból font koszorún,
megcsillan a fény.
Betlehemi csillag közeleg,
várakozó szívekben
ébred a remény.
A lelkekben csend lett,
égre tekintenek a szemek,
kiárad a Földre a szeretet.
Megváltó született
örvendjetek emberek.
fogadjátok be a kisdedet.

Kiss Angéla: Angyal
Az adventi koszorú négy színben ég
Négy angyal jő is, mire leszáll az éj
Első nap kék köpenyben jött az első
Ő a csendesen figyelő, lélekfürkésző
Másnap jön a piros palástba öltözött
Napsugaras aranyserlegét megtöltött
Fénykészítő angyal a kék mennyből
Ragyogó csillagot készít szeretetből
Ide ér a harmadik vasárnap angyala
Fehérben, a tiszta szeretetet kutatva
Jön vele a béke, a boldogság érzése
Csillogó fényt gyújt az emberszembe
A negyedik nap lila lepelben érkezik
Az emberek a kezében a lantját nézik
Angyal a lantot már pengetni is kezdi
Hozzá az új tavasz béke dalát elénekli
Daluktól valamennyi szunnyadó mag
Kisarjad, s a föld is új életre kel majd.

"Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."
(Pilinszky János)

Rónay György: Advent első vasárnapja
Amikor a fák gyümölcsöt teremnek,
tudhatjátok, hogy közel van a nyár.
Tűzre dobhatsz, Kertész, mert nem terem meg
korcs ágaimon más, mint a halál?
Amikor jelek lepik el a mennyet,
álmunkból kelni itt az óra már.
De ha hozzám jössz, pedig megüzented,
angyalod mégis álomban talál.
Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet!

Az első gyertya
Advent első vasárnapjának fogalomköre a hithez kapcsolódik. Ezen a vasárnapon a gyertyagyújtás közben érdemes végiggondolni hitünket, azt, hogy miben, mikben hiszünk, s hogy hiszünk-e egyáltalán, vagy pusztán kiüresedett rítusként gyújtjuk meg az adventi koszorú gyertyáit. Hiszünk-e abban, hogy van egy spirituális, felsőbb erő? Hitünk szerint mit ünneplünk karácsonykor? A kis Jézust? A szeretetet? A fenyőfákat? Az ajándékozást? A vásárlást? A családot?

“Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.” ( Pilinszky János)

Az első vasárnap angyala
Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt

Aranyosi Ervin
Advent második gyertya
... A második is fényre lobban,
jelzi, angyal szállt a földre:
- Éljetek méltóbban, jobban,
s várjatok az újszülöttre!
Lelketeket készítsétek,
- a világ újjá születhet.
Szóljon szívből belső ének,
- nyissátok meg szeretetnek!
Legyen bennünk könyörület,
új megváltónk, mikor várjuk.
A világ is szebbnek tűnhet,
ha utunkat eképp járjuk.
Találd meg a belső békét,
s majd, ha utad tisztán járod,
élvezheted eredményét,
egy csendes, békés világot...

Kovács András: Advent
Meggyötörten állni a decemberi fagyos ködben
csodát várni a csillagtalan néma csöndben
titkot lesni a lélek ablakára karcolt jégvirágban
eltűnődni zúzmarás hajnalok szívet melengető homályában
próféciák nyomán hitre cserélni a kételyt
csillagjelet látni a legsötétebb éjben
és hinni hinni a szívekben születő Fényben.

Advent második vasárnapja
Színe hasonlóképpen a lila. Az advent mellett a nagyböjti időszaknak is lila az ünnepi színe az egyházi liturgiában. Számos helyen a karácsonyt megelőző hetekben a lilát kékkel helyettesítik, hogy a két ünnepet megkülönböztessék egymástól.

A második vasárnap angyala
A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az anyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készitenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra

Aranyosi Ervin: Advent: harmadik gyertya
Advent, harmadik vasárnap
örömgyertyát gyújtunk,
rózsaszínre vált a lelkünk,
nem nyomaszt a múltunk.
Közeledik a Karácsony,
öröm gyúl lelkünkben,
a szeretet és a hála
vendég életünkben.
Az Adventi várakozást
még az is fokozza,
hogy minden nap, a Karácsonyt,
még közelebb hozza.
A szeretet ünnepére
készül minden lélek.
Három gyertya lángja fénylik,
s hálatelt az ének.

Della Maria: Téli csendben
Éji vándor a Hold, csöndesen elköszön.
Hajnalra megpihennek az ölelések.
Szobákba reggelre nyugalom költözik.
Fák ágai, mint kócos hajamon a dér,
ezüstösen csillog a kelő Nap-fényben.
Fáznak a távolban a hófödte hegyek.
Eresz alatt eltévedt cinke didereg.
Míg a természet kint a fagyban elenyész,
bent Advent gyertyája áraszt meleget.
Megváltó születik, s vele jő a remény.
Szeretet gyújt fákon, szívekben fényeket.


A harmadik vasárnap angyala
Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, és elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, és hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívében. Ezt a fényt azonban nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, és azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. Csak ha ott van a szemünkben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez, a megváltóhoz és láthatjuk meg őt.
Kun Magdolna:
Advent negyedik gyertyája
Advent negyedik gyertyája adjon reményt ahhoz,
hogy túlélhessünk mindent, mi kudarcokat vallott,
hisz egyre lanyhul bennünk az a szilárd kitartás,
mely keresztülvitt minket tűzön-vízen át.
Lobogjon e gyertyalángban annyi szeretet,
melyből bőven jut majd minden érző embernek,
hiszen őáltaluk válik jobbá ez a rút világ,
melyben egyre több az ármány és a kapzsiság.
Amíg szeretettől telve dobban meg szívünk,
nem kell félni attól, hogy csatát veszítünk,
mert a szeretet olyan erő, mely ott is győzni fog,
ahol csak gonoszság és bűn uralkodott.

Mind a 4 gyertya lobog már a koszorúkon.
Közeleg a szép ünnepnap, Jézus földi születésének napja.
Mária és József tiszta szívvel várta a kis Jézus megszületését.
Csak a tiszta szívben képes felragyogni a betlehemi csillag.
Csak a tiszta szívben képes megszületni a kis Jézuska.
Tisztítsuk meg szívünket a szeretet világító tetteivel, hogy örvendhessünk mert a mi szívünkbe is eljön az Üdvözítő.

Németi Csaba
Advent negyedik vasárnapján
Karácsonyt várok!
Karácsonyt látok.
Mihaszna elmém álmát,
csilingelő ünnepet.
Énekelnek piros ajkú kislányok s legények,
gondtalan várták a született
életet.
Várom a karácsonyt!
S látom a karácsonyt.
A vérző jelent, a gyámoltalan reményt,
ösztön és ész bilincsét.
A tébolyult világ árnyékába.
Kékült fájdalmak őgyelgését,
a sárga arcú magány helótáit.
S feszült izmú tekinteteket,
létből száműzött életeket.
Fázó, félő szemeket, szalmatűznél
reszkető lélegzeteket.
Karácsonyt látok.
S arcokra sajtolt örömök szabadságát.
Az érkező megérkezett!
Az ábrándok, álmok valós hitét.
S viaszarcokról cseppen mosoly a bablevesbe.
Karácsonyt látok.
Vágyott, kapott, utált örömök
lavinájától recsegő világot.
Karácsonyt látok.
S két hét szeretetet.
Karácsonyt várok!

Sárhelyi Erika: Advent
Szívemre kis, oktalan boldogság feszül -
lám, megszólítanálak ismeretlenül.
Fényeket rejtek el megtörtek szemébe -
csillagot hintve a csillagtalan égre.
Egy régi bakelit visszhangot ver bennem,
és elszavalom a legkorábbi versem,
még az undok telet is szeretni tudom,
csak nevetem a tükröm, kedves hazugom.
Nyugalmam olyan, akár az olvadt viasz,
hogy adhatok magamból, az nekem vigasz,
és karomba zárnám az átkos világot,
még ma feloldozom mindazt, aki bántott.
Fekete az éj, csak a holdfény színezüst,
habkönnyű az ünnep akár az aranyfüst,
s míg gyertyát gyújtok az utolsó vasárnap,
hallgatag angyalok a vállamra szállnak.


Advent negyedik vasárnapja : Lila angyal

Negyedik is lángra lobban,
kiviláglik tiszta fénye.
Ott ragyog a csillagokban,
s éled az ember REMÉNYe.
A szívünkben BÉKE lángja,
HITünk ajtót nyit a jóra.
Aki ránk néz, máris látja:
- Elérkezett hát az óra.
S bizony, hol a SZERETET él,
ott gonosznak helye nincsen.
Hol a jóság jövőt remél,
ott megjelenik az Isten.
Eljön a mennynek országa,
tudom, itt lesz, lent a Földön.
Nyíljon ki szívünk virága,
aki remél, készülődjön!

Utána a szeretet, szenteste csodája.
Szeretteinknek írjuk üdvözlő lapunkat,
Ajándékvásárlással töltjük napjainkat,
Azért, hogy szeretettel gondoljunk egymásra,
Hasson át minket a karácsony varázsa!"

gyertyáinknak lángja:
Emberi melegség,
köszönts a világra!
(Devecsery László)





























































