B. Huszta Irén: Remény
A pillanat ha elragad,
Ha őrzi még a titkokat
A percnyi tarka forgatag –
Talán örökre múlt marad.
Ha égre száll a csillagár,
Ragyogja – már estére jár.
A fán a gyertya lángra vár,
Ember fiára emberár.
Megérkezett a pillanat!
Az óra most éjfélt mutat,
De őrzi még a titkokat…
Fenyőn a gyertya lángra kap;
Világlik majd az éjeken,
Az égen és a földeken,
Lobogva hírt ad – Ő üzen.
A lélekmélyi félelem
Ma végleg eltöröltetik,
Ma megváltónk megszületik.
A múltba szállnak vétkeink…
A láng, s a lélek fényeit
Vetíti ránk a téli éj.
Fehér a táj, fehér a fény,
A forgatag, a hóesés,
Szavak maradnak félbe és
Megáll egy percre Betlehem;
s anyja szerető kezében
Felsír a kisded csendesen.
Ő az isteni kegyelem.
Fazekas Valéria: Uram
Ó Uram itt a szeretet ünnepe!
Küldj békét minden eltévedt lélekbe!
Segíts – szárítani könnyeket
síró szemekbe,
Tárd ki a szíveket!
Küldj szeretetet harag helyébe!
Ó Uram – adj kenyeret, annak
ki éhezik kinn a hidegbe!
Vezesd kezét fogva,
hogy helyét a világban meglelje.
Ó Uram – adj reményt annak,
kinek mindene romokban heverve!
Mutass neki utat, hogy életét
újra kezdhesse.
Ó Uram- tárd ki védő karod
minden gyermekre!
Kik most karácsonyfa előtt állnak
csodától remegve.
Ó Uram- küldj békét a földre!
Háborúnak rémét örökre törölve.
Áldj meg minden embert,
szívükben mindörökre maradjon a Béke!
Jean-Luc Piccard: Szeretet fája
Erdőszélén egyenesen és büszkén állva
várja az ünnepeket egy kis fenyőfácska.
Érezte erősen minden tűlevelében,
biztosan sorra kerül már ebben az évben.
Társa, ki gyökerestől hagyta el az erdőt,
visszatérve említett egy szép kristály csengőt,
amelynek a hangja élesen szól és oly szép,
nem tud ám ellenállni neki az aprónép.
Ki a csengőt fogja és azt finoman rázza,
előtte csodás díszeket tett fel a fára.
Alá pedig színes csomagokat vagy százat.
Vidám gyermekkacagás tölti be a házat.
Eljött a nap, a fenyőfácska útnak indult.
Búcsúzni is elfelejtett, annyira izgult.
Hosszasan és gyorsan suhant a táj mellette.
Várta a csengőszót, és ezt észre sem vette.
Teltek a napok s még haza senki nem vitte.
Talán ebből semmi sem igaz, már azt hitte,
amikor megvette egy apró öreg néni.
Feldíszítette s elkezdett hozzá beszélni.
Hol vidáman, hol búsan mesélte életét.
A fácska érezte végtelen szeretetét,
mit sajnos már nem maradt kivel megosztani,
de emlékeitől nem lehet megfosztani.
Így töltötték együtt az ünnepeket ketten.
Majd néni gondolata folytatódott tettben.
Kivitte a kis fácskát a ház végi kertbe,
hogy majd egész évben örömét benne lelje.
Csengőszóra a fácska már nem vágyott többé.
Barátságuk ünnep után sem válott köddé.
Fácska megnőtt, nevezhetett a kert ékére,
s néni rálelt alatta az örök békére.
Pósa Lajos: A kis Ferike
Karácson estéje nagy vigasságszerző,
Tapsol örömében a sok apró-cseprő.
Egyszer ezt az estét ünnepelték épen,
Hogy anyjához igy szólt a kis Feri szépen:
"Ki az a Jézuska, édes anyám, kérlek,
A ki lovat, puskát küldött Ferikének?"
"Kis fiacskám, ő a gyermekek barátja,
Mindig szeretettel gondoljatok rája!"
"De nagyon szeretném egyszer, hogyha látnám!
Megköszönném neki, aranyos anyácskám!
Kezeit csókolva kérném a Jézuskát,
Hogy nekem ne küldjön se lovat, se puskát.
Elmondanám neki, hogy azon az áron
Jó meleg ruhácskát vegyen a vásáron,
S küldje Erzsikének itt a szomszédunkba...
Ej, ha én lehetnék egyszer a Jézuska!"
Az anya szemében könnycseppek beszéltek
S Jézus ruhát küldött másnap Erzsikének.
Kiss László: A kis fenyőfa álma...
Egy kis fenyőág arra ébredt dacolva a széllel,
hogy álmot látott, mi valósnak tűnt az éjjel
Díszes-míves gyönyörű ruhában tündökölt.
Dicsérték az emberek, szerették, csodálták őt.
És kint az erdőn egyszerű magányban,
Nézte a többi fát és gondolta magában:
-De csodaszépek a többiek, de leszek majd én is!
Megnövesztem ágaim akár teljen el egy év is.
El is múlt az egy év s mint csodaszép fenyő,
várta hogy elvigyék bárhova kerülhet ő.
De gúzsba kötve goromba kezek dobták egy platóra.
Ijedten nézett körül, s várt a megváltóra.
Rettegve kérdezte; - Irány a papírgyár?
De egy nagy fenyő válaszolt; - Csak az álom vár.
Megdobbant a szíve, s büszkén kiállva,
várta a gazdáját, csak várta de mindhiába.
A sarokban feküdt és a nagy fenyőket körülötte,
a sok izgatott ember sorra mind megvette.
S a kis fenyő büszkeségét alábbhagyva,
egyre csak gyengülő hangon kérlelve suttogta;
- Engem válasszatok, engem vigyél haza!
És egyszer csak valaki meghallotta.
Egy halk szavú édesanya járt ott éppen.
Gyermekének kereste a legszebb fát a térén.
Meghallotta a fa suttogását, s kíváncsivá tette.
Mely szavak a szívében szóltak és megértette.
A kis fenyőt a többi alól kiszabadította,
levágta béklyóit és az ágait lehajtotta.
Ott állt a fenyő mint az erdőben régen,
Mutatva pompás alakját illegett szépen.
Igen megveszem. Ha lehetne ezt kérem!
Biztosan örül majd gyermekem, hazaviszem.
És az új otthonában a félszeg kis fenyő,
a legjobb helyet kapta, hol jól látható ő.
Színes üveggömbök, gyertyák és szaloncukor,
csillagszóró, pici hóember és sok kis manó.
Mind-mind csodaszép és szikrázva világít,
s a szép ruhával a kis fenyő sok szívet elcsábít.
S éjféltájt nagy fényesség borult a házra.
A kis Jézus, s az angyalok a szobában járva;
Nézi a kis fenyő mit tesznek le alá. Játékot?
Szép ruhát, nagy macit, dobozokat, sok ajándékot.
Érzi a meleget, mely egy szívből áradt.
Az édesanya szorgoskodott körülötte, bár fáradt.
Szíve melegével simogatta ágait,
És most érezte igazán, megélhette álmait...
Nem elég a pompa, nem elég a szép ruha,
ha nincs egy szerető kéz, mi utánad nyúlna.
Legyél csak koldus, vagy egy magányos fenyő,
Ha szívből szeretnek érezni fogod, ha eljő...
Az a pillanat, mit mindenki várhat,
s csinálhat fenyőből karácsonyfákat.
A szeretet és béke ha szívünkben lakozik,
az teszi széppé az élet pillanatait.
És most már a karácsonyfa belül is ragyog.
Mert érzem én is, ez a fa Én vagyok.
Hazahoztál, szerettél, simogattad ágaim,
Boldog Karácsonyt! Teljesítem álmaid.
Millei Lajos: Kétféle Karácsony
Ünnep a karácsony, így tartják már régen,
igaz is a mondás, de talán csak részben.
Mikor a teremtő a Földet alkotta,
hogy lesz szegény s gazdag, sajnos nem tudhatta.
Gazdag s szegény ember nem állnak egy sorban,
egyik villában él, másik meg a porban.
Ilyenféleképpen látja azt az Isten,
egynek mindene van, másnak semmi sincsen.
Az öreg Földgolyó két világra oszlott,
s egyenlőség álma szerte-széjjelfoszlott.
Kétféle karácsonyt ünnepel ma a nép,
egyik fényes pompás, másik szerény sötét.
Egyik csiszolt gyémánt, arany és drágakő,
másik durva acél, s megrepedt terméskő.
Egyik sok- sok kincset fenyő alá hordoz,
másiknak fája sincs, s mégis ő a boldog.
Gazdag embernek van ma nagy lakomája,
arannyal díszítve a karácsony fája.
Tízfogásos ételt hord elé a szolga,
s asztalának dísze: marcipános torta.
Italokból pedig van kínálat bőven,
oly nagy a választék, hétféle csak sörben.
Pezsgő, bor és koktél, üvegekbe zárva
feszes sorban állnak, kinyitásra várva.
Enni is kezd az úr sápadt, sárga arccal,
de hisz csak küszködik, nem bír a malaccal.
Jó harminc kiló volt, míg élt szegény pára,
most se sokkal kisebb, alig fér tálcára.
Savanyú a képe a nagy uraságnak,
"ennyi vacak" mondja, miközben turkálgat.
A szolga restelli, de azért kimondja,
"hogyha nem bír vele, jobb ha nekem adja."
Ám haragra gerjed az úrnak orcája,
vicsorítva mordul a szegény szolgára.
"Hiába is nézel engem te butának,
akkor sem eszed meg, vidd ki a kutyának!"
Ilyen a karácsony a gazdag nagyúrnál,
szolga éhen marad, ám a kutya dúskál.
De hagyjuk az urat gőgjével magára,
inkább kukkantsunk be a szegény házába.
Eljött a karácsony, s nincsen fenyőfája,
félig égett gyertyát ragaszt egy faágra.
Átszellemült arccal asztalára teszi,
ünnepi étvággyal levesét megeszi.
A második fogást csak hozzá gondolja,
sült csirkét enne most, ha rá pénze volna.
Leöblítené azt jó kis vörösborral,
s szivarra gyújtana, jóllakott gyomorral.
Mire ezt a sok jót mind végig gondolta,
Ő bíz, úgy érezte, éhes se volt soha.
Ám a gyertya lángja lassacskán elfogyott,
s ő megbékélt szívvel lefekvéshez fogott.
Párnáját felrázta, papucsát lerúgta,
a pislogó gyertyát gyengéden elfújta.
Lefeküdt aludni, de ilyet ki látott,
álmában ölelte az egész világot.
Czóbel Minka: Karácsonyéj
Csillagról csillagra szép
Angyallelkek szállnak,
Megváltás hirét viszik
Széles e világnak.
Arany csillagfény alatt
Elsimúló hangok:
Zúgnak távol tornyokból
Éjjeli harangok.
Sötét kék ég alapján
Rezgő csillagfénybe',
Keskeny sarló - holdvilág
Aranysárga fénye.
Ide-oda reng a fény,
Mintha bölcső lenne,
Szűz Mária ringatja
Kis Jézuskát benne.
(Forrás: www.eternus.hu)
Madách Imre: Karácsonykor
Zúgva nyargal a szél, hordja a havat,
Mindenekre tiszta fénypalástot ad.
Egyiránt borít el bércet, völgyeket,
Tán az egyenlőség tart ma ünnepet.
Ünnep van valóban, ím a büszke vár
Dús világításnak özönében áll,
Fényes csarnokáról hangzik a zene,
S vad dombérozásnak hangja jön vele.
Vár alatt útfélen űl kolduscsalád,
Férj s nő átkarolva tartja magzatát,
Keblök melegével óvják gondosan,
S rájok elterítve egy rossz gúnya van.
Igy ülnek sokáig, némán, reszketeg,
Míg a férjnek ajki szólni kezdenek:
"Márma van karácsony szentelt ünnepe,
A nép megváltója márma születe;
Jó hogy ez egy emlék megmaradt reánk,
Mert feledtük volna, hogy megváltatánk.
Óh hatalmas Isten, hát miért, miért
Ontatál fiaddal értünk drága vért?
Hogy dombérozásra több ünnep legyen,
S a nép rab maradjon véges-végtelen?
Cél után fáradni, küzdeni dicső,
Elfeled minden bajt, aki célhoz jő,
Ah, de én mért hordom a szörnyű igát,
Csak hogy életemet nyomorogjam át,
S amelyet kiküzdök, életem minek,
Hogy legyen igámat hordani kinek?
Rettentő körút ez, melynek vége nincs,
Egy kétségbeejtő örökös bilincs. -
Vagy nagy ég, megvolnánk váltva általad,
És igába tart csak zsarnok akarat?
Úgy még jő idő, mely újra törvényt tesz.
S a megváltó újra gunyhó sarja lesz. -
Hátha e bíró még gyermekem lesz tán,
Óh, takard, takard nőm édes gondosan.
Jőjj, jőjj közelebb, így hajtsd reám fejed,
Hadd tomboljon a szél, rossz szűrünk felett,
Szálljon a hó, itten vad dühe nem ér." -
S ím leszáll közéjük enyhadó tündér,
Édes álomképet sző rájok keze,
S boldogok mindhárman, férj, nő s gyermeke.
S hogy ne verje őket zord valóság fel,
Lassan eltakarja őket hólepel. -
A várból öröm száll - zúg a téli szél -
A család helyén csak kis hódombot ér.
(Forrás: www.eternus.hu - Klasszikus versek)
2019.12.08 
Kategória: 