Szép versek - F.


Fetykó Judit: Havazás otthon ....

Farkas Éva: Megérkezett a tél
A fákról lehulltak a színes levelek
Kopasz ágak között szilaj szél fütyörész,
Csak szívem érzi még nyarak igézetét.
Lépéseim alatt felnyögött az avar,
Arcod homályba vész, a távolság takar,
Sötét fellegekből lassan lehull a hó,
Meleg tenyeredbe bebújni volna jó.
Árvaságom telét megosztani veled,
A fényre kilépni, ameddig még lehet.
Nevetni, hogy hajunk hótól lesz hófehér,
S kilesni, hogy itt van, megérkezett a tél.


Fodor Viktor: Neked
tanulj meg újra
csodákban hinni
őszintén sírni
mindent kibírni
tanulj meg bízni
és tanulj meg remélni
tanulj meg élni
célokat elérni
tanulj meg szeretni
őszintén nevetni
tanulj meg szállni
boldoggá válni
tanulj meg várni
tanulj meg feledni
tanulj elengedi
azt aki menne
tanulj meg erősnek lenni
nem pedig gyenge
tanulj meg újra
és újra felállni
tanulj meg vesztesből
bajnokká válni
ha kell majd valaki
én ott fogok állni

Farkas Anna:Téli képek
fehér, szép takaró terül e bűbájra.
Erdőben minden csikorgó, zúzmarás,
hólepel beborít téli szunnyadást.
Őzek agancsa csillámlik a Napon,
millió fényben tündöklik a havon.
Romantikus tájon fény sziporkázik,
hideg szél fütyülve rajta polkázik.

Farkas Árpád: Dúdoló
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
vigasztaló-nagy csöndes ének,
lélegzete a mindenségnek.
Havazás lennék, mintha volna
kedvem és pénzem annyi hóra,
mellyel ember ily hitvány bőrben
havazhat egész esztendőben.
Lassún, mint akit nem is kérnek,
lennék Föld felett lengő ének,
egy szál ingben is elringatnám,
elmúlásommal sem ríkatnám.
Lennék mindenség ingecskéje,
öltözködnék a szegénységre,
ne üssön át az éjszakákon
vacogó lélek, fázó álom.
Havazás lennék, lengőn áldó,
gyűrött arcokra, földre szálló,
csitítgató is ott, hol láz van.
Méltóságos a pusztulásban.

Fazekas Mihály: Ének a hosszú télhez
Óh, meddig kell még a nyers szél
Dérdúrságát szenvednünk!
Engedd már óh makrancos tél,
Zúzos lárvád elvetnünk!
Vidd el rólunk vad honjába
A mord éjszak tunya seregét:
Hadd láthassuk pompájába
A vidító kikelet egét!
A gémbergő természetnek
Engedj egy kis tágúlást;
A sok béburkolt életnek
Lágy szellőtől újúlást.
A madár hadd csimpalykódzon
A bimbózó csere tetején;
Egy kis fűszál hadd nyújtódzon,
S egy szem harmat legyen a helyén
Akkor mink is megfrissűlvén
A tavasz jóvoltából,
S új lélekkel felperdűlvén
A sut rekkent zugjából,
A zsendűlő természetbe
Víg énekkel ki-kiszaladunk:
S egy-két verset tiszteletbe,
Csak halj meg tél, neked is adunk.

Falu Tamás: Téli táj
Szánt a szél a hómezőkön,
Zúgó malmán havat őröl,
S az est sűrű fátyolul
Hullva hull.
Tanyakémény sírva füstöl,
Didergő szél beleprüszköl,
S mitől rengnek ablakok,
Dalba fog.
Fehér havon fekete toll,
Rohanó szél bele botol.
Mint éjfélkor visszatért,
Itt kisért.
Mintha néha meglebbenne,
Mintha élet lenne benne,
Bár a hóra ráfagyott,
S már halott.
Tán arról szövődik álma,
Hogy a hóból is lesz pára,
S vele észrevétlenül
Fölrepül...
Kék csíkján a láthatárnak
A fák mint az árnyak állnak.
Köztük leng a megpihent
Téli csend.

Fjodor Tyutcsev: Téli erdő
Tél-boszorkány bonthatatlan
bűbájában, mint mese,
dér-palástban, néma fagyban
áll a fenyves mozdulatlan
csodacsipke-ligete.
Halva tán és mégis élve
tűri, szinte álmai
gyönyörétől megigézve,
hogy a hónak már egész be-
fonják piheláncai.
Ha nyugatról, ha keletről
a ferde nap rácikáz,
meg se rezdül - mint ijesztő
üvegtűzvész, gyúl az erdő:
káprázatos fényvarázs!
(Ford.: Szabó Lőrinc)



























































