Szép versek - I.


Igmándi Szücs István: Fenyők a télben
Súlyos teher, átszúrt rakomány
nyomja a fenyők tűlevelét.
Fehér a lepel - fojtani vágy,
mert ellenáll az elmúlásnak
a macskamézes ág,
s nincs alkú, nincs fordulat,
örök a szín,
zöld - ha él a télidőben.
Hajlik az ág, sírón nyikorog,
körül a táj halott képet ád.
Alszik a szomszéd
a jóbarát akác,
csak ő áll. Töretlen.
- Ezernyi tű, mi néki biztot ad
öldöklő csaták dúlnak
téli éjszaka,
s vállaira halva borul
sok sebzett hópehely.

Ioan Alexandru: Tél
Mikor megfagy a rög és a kezek
Bent a tűz körül melengetőznek
A lámpafénytől ablakon a csillag és
Az asztalon a kenyér megszegődnek
Üres szilvafák merednek s nincs egy
Árnyék sehol a világegyetemben,
Mikor elmeddül a mező akkor jön el
Ideje a szent juhnak hogy teremjen
A láthatárról eltűnik a sas
A csonttá fagyott forrás meg se szusszan
Minél keményebb a tél odakint
Annál forróbb lesz a bárány a juhban
S amikor a Krivec haragosan
Már-már az erdő szíve felé markol
A legcsodásabb öröm himnusza
Hömpölyög elő minden juhakolból
Hó borítja a földet mindenütt
Sót és hamut nyalogatnak a nyájak
Bégetésüktől olvad el a hó
És engednek ki ajtókon a zárak.
(Kányádi Sándor fordítása)

Illyés Gyula: Szállong a hó
A kövesút már hófehér.
De a szántó még szinte szurkos.
Meglátni, merre megy a tél
a békén füstölgő falukhoz.
Fehér a villanyhuzal is,
mely jobbra-balra kifeszítve
az útról a tanyákba visz --
Azon is most a tél siet be.
Az őszi vetést átszelő
ösvény is fehéren világol.
Messzibb egy boglya, nádtető --
méri magát velük a távol.
Még csak a ritkás, a merész,
az előörs hópelyhek szállnak.
De látni máris az egész
térkép-tervét a támadásnak!



























































