Szép versek - N.



Nemes Nagy Ágnes: Fák
Tanulni kell a téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak,
mozdíthatatlan függönyök.
Meg kell tanulni azt a sávot,
hol a kristály már füstölög,
és ködbe úszik át a fa,
akár a test emlékezetbe.
És a folyót a fák mögött,
vadkacsa néma szárnyait,
s a vakfehér, kék éjszakát,
amelyben csuklyás tárgyak állnak,
meg kell tanulni itt a fák
kimondhatatlan tetteit.

N. Horváth Péter: És mégis tavasz lesz
Tavaszt bent rekesztő fagyok ülnek az égbolton.
A Nap gyémánt borotvája metszi a levegőt,
azt a kékes árnyalatok tengerébe veszőt...,
s mégis új évszakot sejdít minden mozdulatom;
az örök körforgást, mely sosem ismétel;
arcvonásaiban mindig mást és mást mutatva:
friss csodákat kürtölve ki minden alkalomra;
egy végtelen előadást folytatva, s kezdve el.

Nagy László: Ó, csodálatos jégvirág
Ó, csodálatos jégvirág,
táncolva megdermedt leány,
fátyolos, csipke-kombinés,
napvilágomnak ablakán.
Csillag-kripta a két szeme,
kialudtak a csillagok,
lángudvarukba éjjelre
meghíva nem ballaghatok.
Ó, csodálatos jégvirág,
mi lesz így velem s teveled?
Ha rádlehelek: tovatűnsz,
ha megbűvölsz: megdermedek.

Nagy Domokos Imre: Téli alkony
-részlet-
Kint a hó már kékes fényét hinti,
és az este kullog a kert alatt;
bent a kályha vidám pattogása
bontja ki a fából a múlt nyarat.
Kékes homály lapul a fák között,
a köd lassan kúszik a dombokon;
bent meleg van, és csak néha hallom,
ahogy a szél zörög az ablakon.
Kint hull a hó, és kék fényét árasztja,
s ha az ember a szemét lehunyja,
az emlék átlépi az éveket.

Nagy Zsuzsanna: Alvó természet
Csendbe süppedő szavaim
mint elalvó halk remény:
búvó patakok kövein
lépegető költemény.
Selyemfonálon ringatóz
fáradtan ásít a fény,
csonttá szikkadt földön a tél:
kiábrázolódó tény.
Csupasz erdő barlangjába
a medve álomba tér,
- bőre a hő realitás -
hamis tél elől kitér.
Némaságba hulló szobám
ablakán elhal a fény,
homályába burkolózva
rügyet altat rejtekén.
Alszanak az életmagok,
mint lelkemben az igék,
mikor eljő az új tavasz -
kihajt a vers s a vidék.

Nemes Nagy Ágnes: Jég
Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab -
ha hinnék Benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis napként sütne fönn
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak.



























































