Zelk Zoltán: Téli falavél

Itt lengek, ringok még a fán.

Zelk Zoltán: December

Cammogva lép, szelet köhög
s reszketve rázza vén fejét,
amelyről hulló hajaként
repül, száll a hó szerteszét.

Olykor megáll és nézi a
rőzsegyűjtő szegényeket
s ő őrzi csillaggal ama
jászolban alvó kisdedet….

Zörgőkarú fák sorfala
köszönti őt, amerre jár
s háta mögött jégfogait
csattogtatja már Január!

Zsigmond Tibor: Téli Emlék

Lágy hó szitál
Komor téli tájon,
Minden utca kihalt
E hűvös délutánon.

Egy földre hulló pehely
Megpihen a szélben,
Bármerre is nézünk
Körül fehér minden.

Nyugalom száll alá
A behavazott tájra,
Rá sem lehet ismerni
Az út menti fákra.

Közelít az este
Fáradt már a szél,
Zord téli éjszakán
Nyugovóra tér.

Elcsendesül minden
A nyugalmat érzem,
És az otthon melegében
A téli tájat nézem.

Zelk Zoltán: Csattogva szárnyal a liget

A fák csúcsán, mint vén madár,
csüggedten ül a Nap,
szárnyait sem próbálja már,
se dac, se vad harag
nem éleszti hunyó tüzét:
a tolla hull, beteg...
Kapaszkodva néz szerteszét
a téli táj felett.

S mint gubbasztó madársereg
bújnak össze a fák,
alant - de olykor megremeg
havas szárnyuk, az ág.
A szél lehe oly csüggeteg,
úgy zörög, mint a vágy,
mintha idézné a meleg
nyarat, dús Afrikát...

A törött szárnyú ligetet
ebként őrzi a fagy,
morog, vonít s mint a veszett,
csontgallyakba harap.
Száján a dér habzik vadul -
jő már az alkonyat,
mint cinkos: s enyhétől kigyúl
és szárnyra kap a Nap!

S röpül! S mögötte, mint vezér
után a fák, a fák!
Hiába uszítja a tél
a vicsorgó kutyát:
csattogva száll már a liget
és kigyúlva, a Nap!
S alant dühében a hideg,
önfarkába harap.

Csattogva szárnyal a liget...
Ó látom, látom én!
S érzem, lelkem, hogy integet
s a város szegletén
kibontott hajjal esti, lágy
színek sereglenek -
s rongyos hókeszkenőivel
egy bokor integet.  

Zsirai László: Emlékeink rajzolatai

A közös pad
a mi időnkben még tiszta volt.
A hó most ugyanolyan fehér,
mint amikor egymás mellett
tartotta cipőnyomainkat.
Az apróra darált szavakat
kimosták torkunkból az évek.
Hétköznapok hálójában
vergődő halacskák vagyunk -
Emlékteremtő és emlékboncoló
percek mérik a mi időnket.
Emlékeink rajzolatai
az erő szelíd rokonai,
de ezt már nem értheti más,
csak aki tiszteli őket,
csak mi.

Zelk Zoltán: Téli fák

Nem fáztok, ti téli fák,
mikor meztelen az ág?
Eldobtátok a nyári zöld
s az őszi aranyruhát.

Ejnye, ejnye téli fák,
ez aztán a furcsaság:
hideg télben levetkőztök,
nyáron viseltek ruhát!

Zsiga Lajos: téli táj

csillagszemű hótündérekkel
van tele a határ
ablakom üvegén szirmot bontott
a jégvirág
kinn a mezőn a kékszakállú fagy
kivonja kardját
megcsillan a pengén fázva
a remegő napsugár
kis csapat fekete frakkban öltözött
elszánt madár
mintha bálba lennének,
táncolnak a jég hátán
gallyakra fagytak
a tél könnyei
míg a messziből a vonat füttye száll
lebontott kerítések mögött
kifeszítve a csönd
az üres gyár udvarán
emlék őrzi csak
az élet ünnepét, a munkát

Zelk Zoltán: Nem emlékszem

Mit is akartam mondani?

Soha még olyan fontosat,
olyant, amitől az utak,
az utcák meg a téli kertek,
a kertek meg a madarak,
olyant, amitől...

Nem emlékszem,
csak arra, hogy a hóesésben
az utak, kertek, madarak...

Pedig soha még oly szépet,
soha még olyan fontosat...

Zelk Zoltán: Figyelmeztetlek

Figyelmeztetlek, mint a téli reggel,
egemen annyi csak,
ha fölkél is, a nap,
amennyi sugarat
tőled ha kap

s: vigyázzad lépteid,
ha mellettem, velem,
a percek ónosesője zizeg,
megfagy a köveken

és: kapaszkodni nincs se fal, se ág - - -

én be nem csaplak, a közhely szavát
mondom, ha érteni csak az segít. -
Tél van. Korán esteledik

Zelk Zoltán: Zuzmara

Mikor az első zuzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.

Mert zuzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra.-
A nyári tücsökcirpelés