Téli gyermekversek...


Gazdag Erzsi: Hó-farsang
Északi szél, mit csinálsz?
A dudádon mit dudálsz?
– Du-du, mindig ezt fújod.
Azt várom, míg elunod.
Most meg szederfánkra ülsz,
s szederfánkon hegedülsz.
Táncra hívod a havat
odakint a fa alatt.
Csupa táncos pihe-lány,
első táncos valahány:
fehér ruhás hópihe
lebben oda meg ide.
Hó-farsang van. Itt a tél.
Azért dudál ez a szél.
Egy szál zenész magában
sípol, dudál a bálban.

Faludy György: Tél
Seprűvégből lett a botja,
szeme: egy gomb meg egy kocka,
kucsmája egy ócska dézsa,
orra fonnyadt sárgarépa, -
nem állt az utcán december
vége óta szebb hóember!
Kisütött a nap az égen,
nem maradt bot a kezében,
feje búbján dézsa forgott ,
sárgarépa orra csorgott,
térde izzadt, könnye pergett:
vége volt a hóembernek.

Gazdag Erzsi: Január
Január, január
Mindig hócsizmában jár
Jégbajusza, jégkabátja
Zúzmara a jóbarátja.
Január, január
Palotája nyitva
Jégtükörű padlóján
Korcsolyázik fiú, lány.
Áll a tánc, áll a bál
Kicsi szánkó csengve száll
Meg sem áll tán tavaszig
Mindaddig, míg havazik.

Horváth M. Zsuzsanna: Álomvilág...
Fehér hólepel borítja a tájat,
zúzmara dércsipkét fon
az alvó bokrokra, a fákra.
Tova szálló varázs,
mesés álomvilág...
Csillogó hópelyhek,
röpködve táncot lejtenek.
Szél kavarja, felkapja,
fenyőágakra szitálja.
Hófehér dunnatakaró,
a télben: szunnyadó, álmodó.
Holdfényben apró
gyöngyszemként csillogó.
Csillagfény ragyog az égbolton,
bújócskát játszik a felhőfodrokon.

Galambos Bernadett: Téli szél
Öreg, bozont Szélapó
elfáradt az éjjel,
megrángatott minden
nyírfát mérgében
két kézzel.
Kéményekből a Füst Jankót
messze elterelte,
ne legyen a kis pimasznak
viccelődni kedve

Hajnal Anna: Szánkón
Húzza a szánkót hegynek fel,
szuszog a Jankó hegynek fel.
Siklik a szánkó hegyről le?
Ujjong a Jankó hegyről le!
De puha fehér dunna a hó!
Még felborulni is jaj de jó!
Vörös az orra, a füle ég,
szuszog a Jankó, de húzza még.

Jozsa Marta: Halihó!
Hull a hó,
s hogyha hull,
mire jó?
Hógolyó ingyen
kapható.
Varázslat is
látható,
a varázsszó
,,halihó."
Locspocs helyén
csillogó
ezüstkígyó
fogható,
csússz át rajta
oda-vissza,
és még kétszer,
nosza rajta.
Halihó,
hull a hó,
s hogyha hull,
még mire jó?
Hóból ember
gyúrható.
És még tudok
egyről-másról,
hozd le szánkód
a padlásról,
hópehely száll,
te is vele, pont
mesevilág közepibe

Gazdag Erzsi: Hóember
Udvarunkon, ablak alatt
álldogál egy fura alak;
hóból van keze-lába,
fehér hóból a ruhája,
hóból annak mindene,
szénből csupán a szeme.
Vesszőseprű hóna alatt,
feje búbján köcsögkalap.
Honnan jött, tán Alaszkából
vagy a déli-sarki tájról,
hol a jegesmedve él,
s télen-nyáron úr a tél?
Uramfia, ki lehet?
Mondjátok meg, gyerekek!
"Sem a Péter, sem a Pál,
egy hóember álldogál."
Cézár kutya sunyít, lapul.
Rá nem jönne, ki ez az úr.
Mert hogy úr, az bizonyos.
Olyan kövér, totyakos.
Tisztességgel megugatja.
Meg se billen a kalapja
a nagy úrnak. Rá se néz.
Hej, de bátor, de vitéz!
Cézár most már tiszteli;
borjúcsontot visz neki.
Az csak sután áll a hóban.
Nem hallgat az okos szóra.
Nem eszik, és nem beszél.
Szegény Cézár, jaj, de fél!
Szederfánkon ül a veréb.
Ő ismeri meg legelébb.
Könnye csordul, úgy nevet,
s nevetik a gyerekek.
"Ejnye, Cézár, hát nem látod?
Hóember a barátod!
Ne félj tőle nem harap!

Garay Zsuzsanna: A Hókirálynő
Hókirálynő tükre előtt
szépítkezik éppen,
dús haját a sok szolgalány
megfésüli szépen.
S a hópelyhek kavarogva
hullanak a mélybe,
belepik a falut, várost,
hó borul a rétre.
Arcára púdert tesz,
s abból lesz lenn a dér,
Így minden gyerek tudja már,
itt a hideg tél.
Két fülében jégcsap függő,
gyöngy díszíti nyakát,
téli álomba szenderült
tavaszig a világ.

Gazdag Erzsi: Télűző
Kikelet, kikelet,
kergesd el már a telet!
Verd meg déli szelekkel,
mielőbb elszeleljen.
Napparázson sütögesd,
dérrel, hóval süvegest!
Sugár-seprűvel nyomát,
söpörd el a tél havát!
Döngő méhet szemébe,
darazsat szórj elébe!
Rügyes ággal bokáját,
csapkodd meg az irháját!
Madárhangon kiálts rá!
Attól szalad világgá!



























































