Móra Ferenc: A csókai csóka
Csókai csókának
mi jutott eszébe?
Föl szeretett volna
öltözni fehérbe.
Unta szegény jámbor,
hogy ő télen-nyáron,
örökkön-örökké
feketébe járjon.
Ahogy így tűnődik
ághegyen a csóka,
arra ballag éppen
Csalavér, a róka.
Attól kér tanácsot,
mit kellene tenni,
hófehér galambbá
hogy kellene lenni.
"Nincsen annál könnyebb -
neveti a róka -,
fürödj meg a hóban,
te fekete csóka!
Olyan fehér galamb
lesz rögtön belőled,
hogy magam se tudom,
mit higgyek felőled."
Nagyeszű rókának
szót fogad a csóka,
nagy vígan leugrik
az ágról a hóba.
Az orra hegye se
látszik ki belőle,
kérdi is a rókát:
mit hisz most felőle?
"Azt hiszem, galamb vagy" -
csípte meg a róka,
s csapott nagy ozsonnát
belőle a hóba.
Róka-csípte csóka,
csóka-csípte róka -
így lett fehér galamb
a csókai csóka.
Mentovics Éva: Szánkózás
Karján seprű, fején kalap.
Ki lehet e mókás alak?
Hóból van a keze, lába,
hógolyó a hasikája.
Ott álldogál az udvaron,
a csillogó fehér havon.
Ránk mosolyog, kacsint egyet.
Mintha szólna: gyorsan gyertek!
Felvenni a sapkát, sálat!
A babázás estig várhat!
Szót fogadunk s már szaladunk,
Könyvet, babát hátrahagyunk.
Alaposan felöltözünk,
Már a kilincsen a kezünk.
Viszünk szánkót, meleg teát,
futunk is az udvaron át.
Dombok, lankák minket várnak,
örülünk a havas tájnak.
Szánkónk siklik, sebesen száll,
fürgébben, mint a kismadár.
Csúszkálunk a domboldalon,
versenyt siklunk a friss havon.
Bálint, Panka, kicsi Kató!
Szánkón repülni csuda jó!
Orgoványi Anikó: Csikorgós éj
Jégcsap csillan a cserepek csőrén,
fák koronáján csilingel a szél,
hókristályok csücsülnek az ágon,
csend bölcsőben ring az éj.
Csél-csap üstökös siklik az égen,
kíváncsin csodálják a csillagok,
ácsorogtak eleget az éjben,
lennének inkább vándorok.
Csetlik, botlik egy kicsinyke csillag,
megpihen végül hófelhő alatt,
Hold anyóka puhán betakarja,
s köréje gyűjti az álmokat.
Szundít már a csillag gyerekecske,
álmában csodaszép világot lát,
hópehelyként ficánkol a légben,
s várja a földön egy kedves barát.
Marosi Ágnes: Tél
Gyönyörű a havas táj,
kis hópihe táncot jár.
Sok pihéből fehér takaró,
nagy az öröm, hull a hó!
Nézem a végtelen hótengert,
gyere építsünk hóembert!
Elő a szánkót, korcsolyát,
vívjunk meg egy hócsatát!
Kicsi dombos szánkópálya,
minden gyermek alig várja,
hogy leessen az első hó,
a hóban játszani csuda jó!
A meleg szobából is szép,
ahogy hótól csillog a rét.
Télen a hónak van ideje,
sárnak, latyaknak nincs helye!
Mentovics Éva: Ködfátyolba burkolózva
Csuda dolog történt reggel.
Hogy is mondjam? Fura volt,
mikor reggel a suliba
Buksi velem kutyagolt.
Persze anya kísért minket,
egyedül még nem megyek.
Biztos félt, hogy baleset ér,
vagy esetleg elveszek.
Elindultunk, úgy, mint máskor,
ám az ajtón kilépve
elámultam. Mi borult rá
a szendergő vidékre?
Eltűnt minden fa a kertben,
nem látszik a kutyaház.
Mi lehet ez? Varázsfelhő?
Tejfölszerű kulimász?
Eltűnt a kert, el az utca,
el a sarki kenyérbolt,
ameddig a szem ellátott,
minden csupa fehér volt.
Szerintem, csak anya tudta,
merre megyünk, úgy hiszem.
Dörzsölhettem a szememet,
nem látszott a suli sem.
Körös-körül apró cseppek
lengtek ég és föld között,
minden elbújt körülöttünk,
ködruhába öltözött.
Ködben ballag, jégen csúszkál,
fákon zenél, sír a szél.
Azt se látja, merre fusson,
a ködfátyol égig ér.
Orgoványi Anikó: Télköszöntő
"Tudjátok mi a jó?
Hópehely takaró
nem lyukas
nem foltos
puha simogató
mindent betakaró."
Orgoványi Anikó: Hókotró
Hűha, hahó! Hóhahó!
Hull a, hull a, hull a hó!
Izgatott a hókotró,
kezdődhet a nagy hűhó!
Tipi, topi, toporog,
nekilódul, s már robog,
görgeti a friss havat,
közben jókat kurjongat.
Hűha, hahó, hóhahó,
hókotrónak lenni jó!
Nincs előtte akadály,
csodálja, ki arra jár.
Megtisztulnak az utak,
járhatnak már az urak,
futhatnak a gyerekek,
roboghatnak kerekek.
Hűha, hahó, hóhahó,
boldog a kis hókotró,
hegyre mászik, lecsúszik,
mókusokkal szánkózik.
Mikor a hold ránevet,
csillagoknak integet,
lámpaszeme kialszik,
hóemberrel álmodik.
Mentovics Éva: Hóember
Hógolyó a fejem, hasam,
jégpapucsban tipegek,
nem vágyódom melegségre,
kedvelem a hideget.
Azt mondják, hogy nyalka vagyok,
csuda csinos, fess legény.
Széllelbélelt, lyukas fazék
van a fejem tetején.
Hogyha néha meglátogat
néhány kedves jóbarát,
nem csokit hoz, hanem fagyit,
hógombócot, s hódarát
Kányádi Sándor: Hulldogál, fújdogál
Hulldogál, hulldogál, hull a hó,
lesz belőle vastag takaró.
Egy arasz, két arasz. Növöget.
Tart a búzának jó meleget.
Fújdogál, fújdogál, fúj a szél.
Szimatol, kotorász, keresgél.
De vajon talál-e egyebet,
három-négy megfagyott levelet.
Orgoványi Anikó: Bokor-takarodó
Köd ölébe kucorodnak
fázósan a bokrok,
szél ringatja, eső mossa
a sok kis bozontot.
Ledobják a tirki-tarka
színpompás cicomát,
s felöltik a fehércsipkés
zúzmarás pizsamát.
Hósipkát raknak fejükre,
kezükbe kócbabát,
csillagtakaróba bújnak,
s tavaszig jóccakát!
Mentovics Éva: A madáretetőnél
Vaskos dunnát hoz magával,
vágtat már a hideg tél.
Nem kérdezi: Jöhetek-e?
Decemberre ideér.
Számtalan kis pelyhes jószág
havas ágon didereg.
Ilyen lenge tollruhában
hogy bírják a hideget?
Gúnyájukat szél borzolja,
apró lábuk reszkető.
Ilyen cudar, fagyos télen
nagy kincs ám az etető.
Hó borít el minden ágat,
sehol sincs már élelem.
Gyertek, gyertek apró cinkék!
Bátran, semmi félelem.
Dehogy félnek, ugyan miért?
Hisz naponta betérnek.
Jóllaknak az apró maggal,
s hoznak újabb vendéget.
Kovács Gabriella: Téli játék
Hófehér ruhába öltözött a táj
Felvette téli bundáját,
s benne oly büszke már!
Fehérségben fürdik a határ...
A keskeny járdákon vastag hótakaró,
bennük sok kis lábnyom
sietve tova suhanó;
A távolban gyermekek szánkóznak
a lankás domboldalon
Gondtalan még az életük,
játékos nyugalom...
Örülnek a beköszönő télnek, örülnek
a szállingózó hópihéknek!
S örömükben,
olykor fel-fel lobban szikrája
a boldog gyermeki létnek...
Osvát Erzsébet: Didergők
Brr, de fázom,
majd megfagyok.
Bárcsak sose
lenne tél!
Dideregnek
kicsik-nagyok,
de valaki
vígan él.
Ki lenne más:
a hósubás,
nagypocakos
hóember.
Áll a hóban
jókedvűen,
két nevetős
szénszemmel.
Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben
Szakad a hó nagy csomóban,
veréb mászkál lenn a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet!
Nem is ugrálsz, araszolsz,
hóesésben vacakolsz.
Fölfújtad a tolladat,
ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető?
Fatető!
Deszka madáretető!
Orgoványi Anikó: Télutó
Jégvirág, jégvirág,
ablakon túl a világ
deres, csipkés, zúzmarás,
jégmintás tündérvarázs.
Hóember, hóember,
milyen mókás, de jó fej,
hóval tömi a hasát,
nem kell neki nagykabát.
Olvadás, olvadás,
eltűnik a jégvarázs,
hóvirág integet:
Jöhet már a kikelet!
Mentovics Éva: Téli dal
Nádas szélén
didereg a buborék,
nézd, a part már
csupa dér, és csupa jég!
Cserszömörce ágán
reszket a kis cinege,
nem ragyog a napfény,
fagy tombol egy ideje.
Cakkos felhők fodrán
pilinkél a hó.
Hol akad most étel
- cinkének való?
Ha majd kóbor szélvész
borzolja a tollakat,
merrefelé szállnak,
hol vár rájuk jó falat?
Hívogat a bodza,
berkenye és csipkeág,
ott a kék kökény is,
a somgally is étket ád,
de a kicsi házak
- apró madárpaloták -
tálcája is ott vár,
kínál kölest, szotyolát.
Ha a vaskos dunna
árkot, berket betakar,
s nem bújik elő még
a hernyó sem egyhamar,
és a fagyos szélvész
erdőn, réten vágtat,
ne maradjon éhen
a fázós madárhad.
Osváth Erzsébet: A három hóember
Körös-körül
hótenger.
Rajta három
hóember.
Oly egyforma
mind a három,
mint tojások
a vásáron.
Barátkoznak a
varjakkal,
a rigókkal,
cinegével.
Villanyokként
világítanak
sötét este,
sötét éjjel.
Hósubában
sosem fáznak.
Hógombócot
vacsoráznak.
Markó Béla: Dimben-dombon
Dimben-dombon
csupa
hepehupa,
szél fúj, hó hull,
minden
pihepuha.
Szánon szállok,
gyorsan
lesuhanok,
nem sírok én
hogyha
felborulok.
Kányádi Sándor: Február hónapja
Február hónapja
azért olyan kurta,
fogyatékján már a
kolbász meg a hurka.
Márpedig a télnek,
azt mindenki tudja,
nemcsak kívül, bévül
is kell a jó bunda.
Addig tart tehát, míg
akad a padláson,
minek jó étvággyal
a nyakára hágjon.
De ha már se gömböc,
se kolbász, se hurka,
február hónapja
magát összehúzza.
Mintsem hogy tengődjék
spenóton, salátán,
inkább egy-két nappal
hamarabb odébbáll.
Fölül az utolsó
ródlira, szánkóra,
nehogy még a hó is
kifogyjon alóla.
Kovács István: Téli táj
Fent az égen felhők szállnak,
Téli szelek muzsikálnak.
A hópelyhek vitorláznak,
Befedik a téli tájat.
Nagyon szép ma a téli táj,
A fenyőfa fehérben áll,
Körülötte sok kis gyerek
Csúszkál játszik, jókat nevet.
Szánkó siklik a hó felett,
Hógolyóznak a gyerekek.
Szél hintáztat fenyőágat,
Sikoly zenék messze szállnak.
Hóhullásban piros rózsa,
Virul a sok gyermek arca.
Ragyognak, mint a csillagok,
A hóember is mosolyog.
Havas vidám boldog élet,
Messze szálló téli ének.
Havas fenyők sorban állnak,
Figyelik a téli tájat.
Orgoványi Anikó: Frigyes, a hóember
Hipp-hopp, eljött December,
csillagporos szakállában
csücsül ezer hópehely.
Megborzong és – HALIHÓ! -
hullik, kereng, vitorlázik,
szállingózik már a hó!
Futkosnak a gyerekek,
kergetik a pelyheket,
golyót gyúrnak, hengergetnek.
Hógombócok híznak, nőnek,
pocakossá gömbölyödnek
egymás tetejére ülnek.
Nicsak, van már szeme, szája,
sárgarépa az orrára,
fazék a feje búbjára,
kezébe még söprű kell,
s készen van már Frigyes mester,
a jókedvű hóember!
Kányádi Sándor: Aki fázik
Aki fázik, vacogjon,
Fújja körmét, topogjon,
Földig érő kucsmába,
Nyakig érő csizmába!
Burkolóddzék bundába,
Bújjon be a dunyhába,
Üljön rá a kályhára,
Mindjárt megmelegszik!
Kányádi Sándor: Három holló
Ül a havon
három holló.
Mind a három
nagyothalló.
Fújhat a szél,
zúghat-búghat,
ők a hóról
nem mozdulnak.
Közepén a
fehér télnek
moccanatlan
feketéllnek.
Orgoványi Anikó: Téltemető
Még hótakaró rejti a földet,
még furulyázgat a kósza szél,
de moccan már a mélyben az élet,
ébredezik, ki napot remél.
Megtöpped a fáradt hótakaró,
szipognak a könnyező pelyhek,
s a téltemető sárga bóbitái
a hóvirággal versenyt csilingelnek
2019.12.12 
Kategória: 